"Műveltségkép az ezredforduló után" konferencia

2016.11.17.
„Műveltségkép az ezredforduló után” címmel rendeztek konferenciát a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat részeként 2016. november 16-án a Pedagógiai és Pszichológiai Karon, ahol az oktatás korproblémáit, a hazai neveléstudomány aktuális kihívásait tekintették át a szakemberek. Az interdiszciplináris párbeszéd lehetőségeiről szervezett kerekasztal-beszélgetésen öt egyetemi oktató, köztük esztéta, informatikus, neveléstudománnyal, sport- és egészégtudománnyal, tanárképzéssel foglalkozó szakember járta körbe a témát.

Az eszmecserén a műveltségkép definíciójáról, meghatározó elemeiről és legfontosabb tulajdonságairól is szó esett. Homonnay Zoltán, a TTK Kémia Intézetének egyetemi tanára, a Tanárképző Központ főigazgató-helyettese szerint fontos, hogy a műveltségkép térben és időben változik. Hiszen például a mobiltelefon nem a fán terem, mint egy alma, hanem megalkotásához szakemberekre van szükség. Az ember agya pedig a fejlődés során – mint a szoftver – betöltődik, és képessé válunk eszközök gyártására, ami egy egyirányú utca, előre menekülés. Ötven évvel ezelőtt ez még nem így volt, a civilizáció most kényszerpályán van. A természettudományokat oktatni tehát nem kedv kérdése, mivel egyre több embernek kell értenie ezekhez manapság – fejtette ki a professzor.

Bárdos György, a PPK Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézet egyetemi tanára hozzátette: a kultúrát szélesen kell értelmezni. Nemcsak a színházat, mozit értjük alatta, hanem az összes olyan tevékenységet, ami arra szolgál, hogy egy-egy populáció éljen és túléljen. Az időbeliségről szólva a professzor elmondta, hogy amikor 30 évvel ezelőtt Amerikából hazahozott egy számítógépet, az egyetemen mindenki a csodájára járt. Ma pedig már az ember karórájában is több memória van, mint abban a számítógépben volt. A konferenciákon már nem tollat és füzetet adnak az résztvevőknek, hanem pendrive-ot. Hatalmas adatmennyiség vesz minket körül, ez pedig a műveltséget is megváltoztatja. Az általános műveltséghez régen hozzátartozott, hogy ha a tanár elkezdett egy verset, a diák tudta folytatni, ma ez már nincs mindig így. A speciális műveltségbe pedig azt is beleértjük, hogy nemcsak a saját szakterületén jártas valaki, hanem a társszakmákból is ötletet kell tudnia meríteni.

György Péter egyetemi tanár, a Bölcsészettudományi Kar Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet vezetője érdekesnek tartja, hogy mindenkinek tele van a zsebe olyan tárgyakkal, amelyek 10 éve még nem is léteztek. Azonban szerinte a kultúra fő kérdése nem az, hogy miről szól, hanem, hogy integrál-e egy társadalmat. Vannak olyan kultúrák, ahol az emberek fejében teljesen más minták élnek, mint nálunk. Mit kezdjünk azokkal a kultúrákkal, amelyeknek más a berendezkedése? A professzor kifejtette, őt ma az a kérdés érdekli leginkább, hogyan lehet együtt élni olyan emberekkel, akikkel nem közös a nyelvünk. Európában a legtöbb országban két-három nyelv is hivatalos. Egyedül hazánk és Portugália egynyelvű.

Homonnay Zoltán ehhez csatlakozva hozzátette: a magyar embereknek minél előbb meg kellene tanulniuk angolul, hiszen ez a technológiai újdonságok nyelve, vagyis az információ befogadását könnyítené meg. Például nem lenne szükség szinkronizálásra, nézhetnénk filmet eredeti nyelven, ezzel mindenki számára kinyílna a világ. Persze emellett még büszkék lennénk a magyarságunkra, de a rovásírás szerinte történelemkönyvekbe való. Bárdos György szerint jó, ha az ember megtanul angolul, de a gyerekek legtöbbje, még magyarul sem tud jól. Rossz a helyesírásuk, nem ismernek szinonimákat. Szerinte a motiváció hiányzik a rendszerből - mind a tanárok, mind a diákok oldaláról. Az pedig, hogy a gyerekek mit tanulnak, iskolafüggő. Függ attól, hogy mit kérnek tőlük számon, hogyan tanítanak, mit tart fontosnak a tanár, az igazgató. Felelevenítette, hogy amikor Amerikában egy magyarokból és amerikaiakból álló csapattal társasjátékoztak, a magyarok általános műveltségbeli kérdésekben fölényesen verték a többieket. Gondolkodás nélkül vágták rá a kérdésekre a választ, melyik a világ legnagyobb vízesése, sorolták a legjobb három futballcsapatot, az amerikai filmek szereplőiről viszont kevesebbet tudtak, hiszen elérő a két nemzet műveltségképe.

A szakemberek arról is beszélgettek, mi az összefüggés az iskolai tananyag és a műveltségkép között. Mennyire releváns mindez a XXI. században? Lénárd Sándor egyetemi docens, a  PPK Neveléstudományi Intézet igazgatója úgy véli, az órarend és a tananyag kérdéskör oktatáspolitikai téma, nem ez közvetíti a műveltségképet. Inkább régi maradvány. Kettős színpadhoz hasonlította, hogy mi van az órarendben és milyen világban élünk. Szerinte az jelenti a problémát, hogy a gyerekeket arra kondicionálják az iskolák, ne kételkedjenek, ne tegyenek fel önálló kérdéseket, holott az igazi tanulás kételyek mentén zajlik.

Olyan generációt kellene nevelni, amelyik képes befejezetlen mondatokban gondolkodni, a társadalmi problémákkal szembenézni. De legtöbbször a tanárjelöltekben sincs meg ehhez a kellő nyitottság.

György Péter rendszeresen megnézi az unokái tankönyveiben, hogy a gyerekek mit tanulnak. Problémaként fogalmazta meg, hogy ha egy gyerek az elithez tartozik, akkor iskolai bemenetkor és kimenetkor is ugyanoda fog tartozni. A magyar társadalom szerinte nem alkot egy közösséget, az iskolákban kirekesztés van. A magaskultúra pedig egyre kevesebbeket érdekel.

Turcsányi-Szabó Márta, az Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatikai Tanszék egyetemi docense azt az álláspontot képviseli, az iskola azért van, hogy a diákot felkészítse az életre. De a mai iskolának másról kellene szólnia, mint a XX. században. Hiszen már van Internet, amin bármit meg lehet nézni, vannak eszközök, amikkel pedig hozzá lehet férni. A társadalom heterogén, amihez viszonyulnunk kell, de sokszor még egymáshoz sem tanulnak meg viszonyulni az emberek. Az informatika nem önmagáért való, más területekkel együttműködve tölti be igazán a szerepét. Ám az nem kérdés, hogy az informatika létszükséglet.

Az interaktív tanácskozáson a szakmai közönség is érdekes problémákat vetett fel. Egy egyetemi oktató szerint nem helyénvaló, hogy az általános iskola első nyolc évében a gyerekeknek szinte szóról szóra definíciókat kell bemagolniuk. A tananyagot, a definíciót és a valóságot pedig nem tudják összekötni. Így ez a műveltség önmagában semmit sem ér. Példaként a hozzászóló elmondta: az általános iskolás gyermeke tökéletesen megtanulta tankönyvből a vízi sikló tulajdonságait, ám egy családi kirándulás alkalmával mégsem tudta ezt hozzákapcsolni a valójában látott állathoz. Szerinte a poroszos, frontális oktatás idejétmúlt.

Turcsányi-Szabó Márta erre reflektálva elmondta, hogy egy ismerős kisiskolás, aki felnőtteket megszégyenítő ügyességgel bánik a tabletekkel, számítógépes programokkal, még előadóként is bemutatkozott egy egyetemi rendezvényen, ám az iskolában számítástechnikából egyest kapott, mert a dolgozatban nem tudta pontosan leírni a számítógép bemeneteket és kimeneteket. Egy középiskolai tanár szerint nem szabad általánosítani, hiszen számos elkötelezett pedagógus és növendék van, akik közelebb tudják vinni a tananyagot a gyerekekhez.

Lénárd Sándor kiemelte: a pedagógiai kultúra fejleszthető, de ha az alapvető célokat nem gondoljuk végig, akkor a módszerek sem működnek. A folyamatba a gyerekeket is be kellene vonni, és érdemi vitát folytatni az iskola funkciójáról, a pedagógusoknak pedig megerősítést és több szabadságot kellene kapniuk.

Fotók: ELTE PPK